2.fejezet

Halálisten kerestetik!

   Kimentünk Akival a térre, ahova a kapitány érkezik majd. Próbáltunk előre furakodni. Ha valaki az utamba állt, vagy belém kötött, azt egy egyszerű mozdulattal leszúrtam. Kis tőröm mindig a ruhám ujjában pihent készenlétben a harcra. Egy 15 éves törékeny testalkatú lányból senki se nézte ki elsőre, hogy egy vérbeli, profi gyilkos. Alighogy megtaláltuk a megfelelő helyet, megéreztem a kapitány közeledő lélekenergiáját. Összerezzentem erejétől, és a fogamat összeszorítva vártam. Hihetetlen arrogancia, fenyegetés, és önteltség sugárzott belőle. Mikor ideért, megállt a tér közepén, és forgolódni kezdett. Gondolom szemügyre vette az embereket. Egyszer csak elindult. Szerencsére az ellenkező irányba, mint amerre mi voltunk Akival. Ha jól éreztem, akkor elkezdett beszélgetni egy lánnyal, aki kb velem egykorú lehetett. Egy fiú állt mellette, akivel elég szoros kapcsolata volt. A kapitány elővett valamit. Fogalmam sincs, hogy mi volt az, de… isteni illata volt. Valami édesség-féle lehetett, de nekem összefutott a nyál a számban tőle. Gyomrom fájdalmasan megkordult, és hirtelen összeestem. Minden érzékem eltompult egy pillanatra, és Aki aggodalmasan felém nyúlt.

- Shiyori! Shiyori, minden rendben? – Aki üvöltözésére sokan felkapták a fejüket, és nevem hallatára szinte mindenki elhátrált mellőlünk. Beszédfoszlányokat kaptam el.

- Csak nem ez az a lány, aki…?

- Úristen, Ő az, nem?

- Nyugodj meg drágám, ha messze vagy tőle nem bánthat, hiszen… - a susmorgás egyre erősödött. Mikor összeszedtem magam, arra lettem figyelmes, hogy a kapitány már nem a két gyereknél van. Egyenesen felénk tart!

- Aki, jól vagyok, csak… Most menjünk innen, jó? – fordultam felé.

- Hiszen még csak most jöttünk!

- Aki! Kérlek… - arcom fájdalommal teli volt, ez meg is hatotta barátomat.

- Rendben – bólintott. Feltápászkodtam, és akkor vettem észre, hogy a kapitány egyre közelebb van. Hirtelen szó nélkül futásnak eredtem, a meglepett Akit hátrahagyva. Nem bírtam volna elviselni, ha az a halálisten a közelembe kerülne. Mire végiggondoltam ezeket, hirtelen változást érzékeltem. A kapitány mögöttem állt! Miközben futottam, az energiája megváltozott, biztosan villámlépett. Ha jól tudom ez a neve annak a technikának, amitől gyorsak lesznek a halálistenek. De tényleg olyan volt, mint a villám! A mögöttem lévő fegyveres férfi tudatától beindultak a védekező ösztöneim. Kirántottam a tőrömet a ruhám ujjából, egy gyors mozdulattal megpördültem a tengelyem körül, és nagyjából a támadóm szíve felé döftem. Már csak úgy megszokásból is. Még egy kis lélekenergiát is beleadtam, hiszen azért csak egy kapitánnyal volt dolgom. Teljes erőmből szúrtam felé, amikor… a tőröm hirtelen megállt a levegőben. Tudtam mi történt: a férfi megállította a támadásomat. De nem ám karddal, hanem a puszta kezével! Ráadásul semmi baja sem lett. Azaz… a következő pillanatban érzékeltem, ahogy egy csepp vér gördül a fegyveremre. Hát, ekkora sebet tudtam ejteni egy kapitányon! De azért ez sem volt rossz teljesítmény.

   Mikor megszólalt, a hangja monoton volt, unalmat tükrözött, és hihetetlen önteltséget. Érződött rajta, hogy mindenkit lenéz, és senkit sem tart elég méltónak ahhoz, hogy akárcsak megszólítsa Őt.

-Mégis miért menekültél előlem? – egy pillanatra ledermedtem. Tekintetemet a földre szegeztem, és csendben maradtam. – Azt kérdeztem, hogy miért menekültél előlem? Talán süket vagy? – kérdezte kissé ingerültebben – Válaszolj! – tette hozzá hezitálásomat látva. Nagy nehezen megköszörültem a torkomat, és alig hallhatóan válaszoltam.

- Csak, mert… Azért, mert rosszul lettem, és… friss levegőre vágytam – kissé elpirultam hazugságom miatt.

- Miért is lettél rosszul? – válaszra nyitottam a számat, majd becsuktam. Szerettem volna, ha a föld elnyel engem, de rögvest. Szánalmasnak éreztem magam a kapitány tekintete alatt. Hallgatásomból ítélve Ő folytatta a társalgást. – Mi a neved, lélek? – ismét nyeltem egy nagyot.

- Shiyori – böktem ki végül.

- A vezetékneved? – és most jött el az a pillanat, amit egész életemben kerültem. Eddig egyszer sem mondtam ki a teljes nevemet, és nem is hallottam mástól. Így is csak az apámtól tudom, aki egyszer hajlandó volt meglátogatni. Erőt vettem magamon, és kimondtam.

– A nevem Shiyori. Aizen Shiyori.